2014.03.13. 19:23 MajorRoboz

Mindenfélét hallani

Kicsit megszakítom a sorozatom, ugyanis megkérdezték tőlem, mit tudok arról, hogyan és mi módon szövi át a vendéglátást a politika.

Sajnos nem tudok erről semmit, viszont megosztom veletek azt, amit a napokban hallottam.
Aztán ki-ki kedve szerint mazsolázhat a leírtakból.
Aki akarja elhiszi az egészet vagy csak bizonyos részeket kiragadva, aztán értékelheti amit olvasott.

Már írtam a városban szisztematikusan ide-oda áthelyezett, irányított szórakozó-negyedekről.
Momentán kiragadnám a Váci utcát.
Tavaly egy szép, meleg nyári napon körbenéztem a városban, sétálgattam ebben a valamikor nagy hírű, ám manapság nagyon sok kritikában részesülő városrészben.
Kíváncsi voltam mi történik, hiszen folyt a Ferenciek tere újjá építése és egyéb más munkálatok a környéken.

Mit ne mondjak, volt felfordulás rendesen, az építkezéssel járó por ült mindenhol.
Nem beszélve a sok törmelékről és lezárásról, mindenfelé terelések, kordonok és fémrácsok.
Szóval azt gondoltam, hogy ember legyen a talpán, aki átkommandózik egyik utcarészről a másikra.
Szegény turista, te atyaég! Mindegy is, az építkezés ezzel jár.
Valahogy azért csak átkecmeregtem a déli oldalra és gondoltam leülök egy teraszra, ami szimpatikus és iszom egy kávét, közben pedig készítek egy jegyzetet hátha hasznát veszem valamikor.
Ezt tettem. Beültem egy vidámnak tűnő, kicsi és otthonos helyre. Határozott fogadtatás, köszönés, jó kezdet.
Rendeltem egy kávét. Mivel észrevettem, hogy van limonádé, kértem azt is.
Kellemes volt a terasz, a kávé nagyon jó, pláne jól esett mellé a valóban friss citrusokból készült limonádé is.
Kedves, hozzáértő kiszolgálás, a hölgyön - aki ott dolgozott - láttam, hogy szereti azt amit csinál.
A teraszon rajtam kívül senki nem ült, amin kicsit elgondolkodtam, hiszen a kávé a mai trendeknek megfelelően jó volt, a limonádé is élményszámba ment, tehát akkor mi lehet a baj!? Ez nem teszt, tehát nevet nem említenék.
Megkérdeztem pincérhölgyemet, mi a baj vagy a probléma.
Válasz: Aajajjj tudna mesélni!
Azt válaszoltam neki, ha van ideje akkor meséljen, ha nem tartom fel, nekem van időm és kíváncsi vagyok. 
Közben megnéztem gyorsan az étlapot és rendeltem.
Ki tudja mit kapok majd marhapörkölt gyanánt a mi régen szebb napokat is látott Váci utcánkban.
Hozzá kell tennem, volt bennem egy kis fokú bizalmatlanság...
Pár perc múlva az én beszélgető partnerem visszatért, kértem, kezdjen bele a mesébe. És ő belekezdett.  A mondanivaló pedig csak úgy ömlött belőle.
Sok éve dolgozik már ebben az utcában, tehát sokat látott és tapasztalt, de ami most megy, az vérlázító.
Látja ő is és hallja is a főnökeitől, akik nagyon rendes emberek (na ilyet is ritkán hall az ember).
Semmi baj az építkezéssel, az kell az embereknek, a városnak, csak ez az időhúzás ami folyik az eléggé szembetűnő.
Visszaesett a forgalom 30%-al, nincsen fizetőképes turizmus, csak a kispénzű balkáni népek jönnek, akiket meg elterelnek másfele.
Persze indult kezdeményezés, de meg is fulladt az egész, még mielőtt lett volna belőle valami.
Önkormányzati szinten sem történt semmi, a teraszbérleti díjak nem lettek olcsóbbak arra az időszakra, míg folynak a munkálatok, pedig ahogy megtudtam, ezek igen magasak. Kezdtem megérteni az árakat!
Azt mondta, sok munkahely szűnt meg az utcában, sok üzlet bezárt.
Ez igaz! Saját szememmel láttam.
Azt is hozzá tette, érti a munkaadóit, hiszen rengeteg pénzt fizetnek a közterületért és úgy érzik nem történik semmi.
Marad a gyomorforgató csatornaszag és egyebek.
Ráadásul egyesek nem annyit fizetnek a teraszért mint amennyin dolgoznak, mert közép és alsó szinten nagy a korrupció.
A felső szintekről ő nem tud, azt nem is firtatja. Megértem!
Szóval saját zsebre dolgoznak sokan, tele van az utca koldusokkal és igen, Romániából érkezett Iphone árusokkal, akik zaklatják a turistát és az üzleteket is, oly módon, hogy erőszakosan kínálgatják gagyi, hamis portékájukat a teraszokon fogyasztó vendégeknek.
És senki nem tesz semmit!!!!!
Azt is mondta, nagyon sok a rossz minőségű étterem is, aminek még normális konyhája sincs, mégis működik, mert az ÁNTSZ-nél van ember aki erre azt mondja, hogy minden ok.
Persze vastag borítékokért cserébe.
Aztán a pincérhölgy elnézést kér, és szalad a marhapörköltömért. (Miközben én ezt az előbb hallottak után nagy izgalommal és izzadó tenyérrel várom.)
Leteszi elém és jó étvagyat kíván. Kaptam kenyeret is csak úgy, és látom rajta, ez a jobbik fajta.
Udvariasan megkérdezi kérek-e valamit még inni. 
Igen kérek!:)
Rábíztam magam és kértem egy pohár vörösbort.
Míg elment gyorsan megkóstoltam a marhapörköltöm.....jéé hát ez finom!
Féltem a tarhonyától!
Nem nem! Nem úttörő menzás mini gombóc, hanem kézi tarhonya.
Lepirítva, nem taknyosra főzve!
Ahogy kell. Meglepetés!
Pincérhölgyem - közben nekem most már pincérlány, mert menet közben letegeződtünk. :) - megjött a borral, igényes pohárban. Egy kellemes kékfrankossal lepett meg!
Passzol, finom jó ez így! :)
Ott akar hagyni, további jó étvágyat kíván, hagyni akarja, hogy egyek. Udvarias.
Persze én nem hagyom. Marasztalom.
Azt mondja, látja és hallja, hogy ezt az utcát teljesen magára hagyták, nem foglalkoztak vele, folyamatosan veszíti el a presztízsét és régi fényét.
Egyre több az olyan üzlet, ahol silány minőségű, ócska kínai cuccot árulnak, a határaink másik oldaláról érkező kofák.
A mai napig árulják a kommunista eszméket hordozó, önkényuralmi szimbólumokkal ellátott ajándéktárgyakat.
Siralmas, unalmas és felháborító.
A magyar honfitársak nagy része csak acsarkodni és cinikus megjegyzéseket tenni jön be ebbe az utcába, legalábbis a nagy része.
Miközben semmit nem tudnak semmiről, csak ítélnek.
Javarészt igazuk is van, mert sok a silány holmi és sok a rossz étterem, ami úgy szólván menza vagy strand ételt árul.
Szóval az én pincérlányom azt mondja, átszövi ezt az egészet a gusztustalan és mély korrupció, ahol burjánzik az irigység és a rosszindulat.
Azért van ez, mert hagyják.
Hagyják ezt az egészet elveszni, hiszen ha jól emlékszünk, akkor ez az a Váci utca, amit bizonyos időközönként minősítenek nemzetközi szinten.
Így vagy úgy, politika ez vagy nem, de valaki vagy valakik - azt gondolom - nagyon jól járnak ezzel.
A probléma csak az, hogy megint csak azok járnak jól ezzel, akik közvetve vagy közvetlenül tömik egymás zsebét.
Mi lesz az országgal?
Hiszen ezeken a helyeken keresztül ítélik meg a vendéglátásunkat, a turizmushoz való hozzáállásunkat!
Mindenesetre én szép élménnyel távoztam.

Nem gondoltam volna reggel amikor felkeltem, hogy ennyi élménnyel, információval gazdagodom. Ráadásul jó élménnyel.

Akkor elhatároztam, hogy körbejárom majd ezeket az éttermeket a Váci utcában és leírom majd nektek a véleményem. :)

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://pestifalo.blog.hu/api/trackback/id/tr945859157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása