2014.04.25. 14:36 MajorRoboz

Gulyás leves mustra 2.

Hogy mást ne mondjak, az első próbálkozás elég komolyan elvette a kedvem a továbbiaktól, de kitartó és türelmes ember lévén folytattam az információ gyűjtést.

Szóval a második etap.
Európa kávéház
Már most kijelentem, hogy ezzel a névvel ékesített vendéglátóhely szerintem mindenféleképpen sokkal, de sokkal többet kellene, hogy kihozzon magából, mint amennyit sikerült nekik.
Márciusi, a tavaszhoz képest meleg, hangulatos este.
Üzlet előtt kedves, nyájas,duruzsoló hangú lányok invitálják a járókelőket.
Megnyerő.
Engem nem kellett invitálni, én célirányosan érkeztem.
Tudtam mit szeretnék, így nyugodtan leültem és már csak azon kellett gondolkodnom, mivel tegyem teljessé a vacsorám.
Gyorsan kértem egy kávét és egy ásványvizet, míg eldöntöm mit szeretnék.
Persze ezt a szándékomat nem osztottam meg senkivel.
Kaptam egy gyors és határozott felvilágosítást, miszerint ha nem eszem akkor nem szolgálnak ki.
Hát ez meglepett, mert azt gondoltam, ugyanaz a kedvesség fogad bent is, mint a bejárat előtt.
Sajnos nem ez történt.
Végülis mindegy!
Rendeltem.
Kértem egy hidegtálat egy személyre, amiben az étlap szerint sajtok sonka és zöldségek szerepeltek.
Kávé, víz megjött...a kávé bár ne jött volna...
Egyszóval!? Pocsék volt!
Érkezett a várva várt hidegtálam is, ami első blikkre rögtön elszomorított.
Meg egyem? Ne egyem?
Az igazság az, hogy olcsó sajtot, vizenyős ipari gépsonkát és toast kenyeret bárhol tudok enni.
Nem teketóriáztam, kértem a gulyás levest is.
Kértem egy kis vajat, hátha segít a kedvemen.
Érkezett az is szaporán, margarin formájában.
Jött a leves is perceken belül, én balga azt hittem, hogy nem lehet ezeket a dolgokat fokozni.
De lehet!
Ahogy azt kell, olcsó füstölt kolbász a gulyásban. ááá ez borzasztó!
Szóval nekem nem tisztem, hogy pálcát törjek mások felett, de azt gondolom ebben az esetben nem sokat vacillálnék egy atom bomba élesítésén - képletesen szólva.
Mindent megkóstoltam, majd éhesen és elégedetlenül, csalódottan távoztam.

Szólj hozzá!


2014.04.15. 10:37 MajorRoboz

Ahogy ígértem - Gulyás leves mustra

1.

Hosszú távolmaradásom oka az elmúlt pár hétben az volt,hogy végig jártam a váci utca déli felét teljes hosszában és leteszteltem a gulyás leves kínálatot.
Hellyel-közzel sikerült is.
Az volt ugyanis a probléma, hogy az első kettő azonnal elvette a kedvem az étterem látogatástól…

Na de nézzük.

Az első hely ahova betévedtem:

A Paparazzi nevezetű egység, ami - ha emlékeim nem csalnak - régen Pertu néven futott.
Emlékszem amikor még… Vagy 20 éve egy éjjel-nappal nyitva tartó, vendéglátósok által közkedvelt hely volt.
Munka után szívesen gyűltek ott össze a szakmában dolgozó kollégák.
Hát, hogy most mi lett belőle… az már minősíthetetlen!
Belépő... Utca fronton kicsi, agyon zsúfolt.. nevezzük régiesen söntésnek. Hmmm de szép szó! :)
Emlékek. :)
Kifuserált lányok, ápolatlan behívók invitálják az arra tévedő járókelőket.
Az utcára a portál határán, még reggel vagy nem is tudom mikor elkészített tálak vannak kitéve, ezek hivatottak arra hogy valaki gusztust kapjon rá.
Megijedtem szavamra!
Egyefene! Ha megígértem, értetek megteszem. :)
Terasz, asztalok, kék kockás terítő: leülök.
Pincér érkezik.
Jézusom! Nem valami bizalomgerjesztő!
Látszik rajta, hogy a vizet szigorúan csak mosakodásra használ.
Ápolatlan, nagyképű és sorolhatnám, de nem ezért jöttem.
Merészen kértem egy pohár bort, jött is az ajánlás, rögtön a legdrágább.
De én a legolcsóbbat kértem. Kitudja alapon.
Jöhet a gulyás leves is gondoltam.
Kértem, vagyis rendeltem.
Megkaptam a bort, már a színe sem tetszett, az illatáról nem is beszélve, pedig bikavér volt, ha igaz. :)
Kisvártatva megérkezett a levesem is.
Kenyér és stílusosan erős Pista...tudjátok!? Az édes Anna kedvese, párja, pasija vagy ahogy tetszik. :)
Kenyér: szokásos nagyipari förmedvény, szikkadt, mittoménmilyen illatú, inkább nem harapok bele.
Az erős pityut kihagytam.
Bor: ecetes, dugós minden baja van, ami lehet, szóval maradt ott a pohárban.
Gulyás leves: kéremszépen hogyan kerül a gulyáslevesbe kolbász?
Jahhhogy beletették, mert az kell bele szerintük...
Piros meleg víz és ráadásul sertéshús agyon paprikázva.
Tudjátok milyen frankó az, amikor a szép paprika őrlemény darabok kiülnek a tányér oldalára… pfejjjj, és ezt adják a turistáknak…
Egy kulimász, aminek se íze, se bűze, mint egy pép, a zöldségek… az a pár darab, ami benne van teljesen szét van főve, ugyanígy a burgonya is, na inkább ezt hagyjuk!
Ahogy pár héttel ezelőtt körbenéztem egy gulyásleves 1.000-2.000,-  kemény magyar forint között mozog.
De hagyjuk, az árak nem érdekeltek most, a minőségre voltam kíváncsi.
Kértem a számlát.
Kaptam annak ellenére, hogy mindent otthagytam, még 15% szerviz díjat is… :)
Fizettem, nem kérdezték meg, hogy volt-e valami probléma.
Pedig volt! Nem is kicsi!
Nos, ezzel az élménnyel gazdagodtam így elsőre. Vajon mi jöhet még?...hmmm
Legyen 10 pont a mérce maximális csúcsa.
Ez 1 pont volt, már csak azért is, mert az ajtó nyitva volt.
Csodálkozom, hogy egyáltalán nyitva lehet. Ugyanis a teszt után körbenéztem a világhálón, és olyanokat olvastam erről a helyről, ami nagyon, de nagyon nem tetszett…
De hát ez van, ez így működik kis hazánkban.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása